Az egykor megszokott búzaszentelési szertartást szervezte meg a székelyföldi Zágon, Mikes Kelemen szülőfaluja határában, Joós Árpád búzatábláján a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete (SZGE) és Zágon Polgármesteri Hivatala. A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program keretében rendezett eseményen a helyi gazdák mellett megjelent Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Becze István SZGE elnök, Könczei Csaba RMDSZ-es parlamenti képviselő, valamint Kozma Béla, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője. A helyi önkormányzatot Kiss Gusztáv polgármester képviselte.

Az ökumenikus búzaszentelési szertartást Mihály Imre plébános és Berszán László református lelkész végezte, ennek során a résztvevők megáldott búzacsokrokat vettek át. A néphagyomány szerint, aki megőrzi ezeket, egész éven át bízhat kedvező hatásukban, egészséget, bőséget hoznak a családokra, jótékonyan hatnak a háziállatokra, termésre.

Az SZGE több éve vesz részt az adománygyűjtésben, 2020-ban 972 gazda jóvoltából több mint 100 tonna terményt sikerült begyűjteniük, a mennyiséget nyolcvannál is több, rászorulókon segítő szervezetnek ajánlották fel. Becze István elnök a rendezvényen hangsúlyozta, hogy 2021-ben is legalább a tavalyi eredmények elérése a cél.