Aratónapot tartottak szarvas kertvárosában., Ezüstszőlőben, a helyi közösségi háznál szombaton. Az esemény egyben a Magyarok kenyere 15 millióbúzaszem Békés megyei gyűjtésének, a Kárpát -medencei nemzetiségék találkozójának és a Békés megyei Gazdakörök Szövetsége éves közgyűlésének is otthont adott.

Rotyogtak az ételek, csattogtak az ostorok, miközben a múlt századi cséplőgép és az azt hajtó szintén koros traktor egyhangúlag pöfögtek. Mellettük serényen dolgoztak a legények, akik a szomszédos tábláról a lekaszált búzát dobálták a gépbe, hogy a végeredmény-a milliónyi búzaszem – a cséplőre kötött zsákokba hulljon.

A résztvevők főztek, sütöttek. Volt, ahol szárnyas, máshol sertés vagy éppen birka rotyogott a bográcsban; pálinkák, borok, italok, különféle sütemények, és ilyen-olyan finomságok is kerültek az asztalokra. Sőt a vajdasági Székelykeve pityókapaprikással készült, a mezőtúriak pedig aratólevessel vagy kaszáslevessel. Ebben volt némi véleménykülönbség a túriak és az étkeket Zsűriző Sági Szilárd között, de egy langyos pálinkával elsimították a „nézeteltérést”.

  • Szarvas és szűkebb környéke a második hazám. Imádom ezt a helyet, az itteni embereket. Lassan már egy évtizede járok ide, de aratóételek zsűrizésén most vagyok először. A hangulat kiváló, sőt most talán eggyel jobb, mint szokott a helyszín miatt. Mégiscsak kinn vagyunk a természet ölén- mesélte lelkesen Sági Szilárd, majd rohant is a bírálás helyére.

A nap további részében többek között volt kenyérdagasztás és -sütés, éneklő szakácsok, színpadi műsor, este pedig igazi sztárvendégekkel készültek a szervezők: Nagy Feró, majd Kökény Attila szórakoztatta a közönséget.

Az aratónap egyben a Magyarók Kenyer-15 millió búzaszem Békés megyei Gazdakörök Szövetsége közgyűlésének is helyet adott. Az erről tartott tájékoztatón dr. Kulcsár László, az agrárkamara megyei elnöke az összefogás fontosságát hangsúlyozta, illetve megköszönte Szarvas városának, hogy helyet adott a megyei gyűjtőnapnak.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (MAGOSZ) elnöke ezzel kapcsolatban elárulta: augusztus 6.-án Ópusztaszeren lesz a búza összeöntés világ minden tájáról érkeznek majd delegációk. Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a kezdeményezéssel kapcsolatban a szolidaritásról beszélt, és az adományozásra hívta fel a figyelmet: mindenkit arra buzdított, hogy ha teheti segítsen másokon. Babák Mihály, Szarvas polgármestere a jövő fontosságát hangsúlyozta, mely szavai szerint az összefogással biztosított.

Az elmúlt tíz év alatt a magyarság elmúlt száz évének talán legsikeresebb évtizede volt, hiszen olyan erősödés történt a gazdaságban, a társadalomban, a Kárpát-medencei összefogásban, amely nem volt tapasztalható a korábbi időszakban- ezt már Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésér felelős államtitkár hangsúlyozta. Hozzátette, ez az eredmény a magyar vidék erősödése nélkül nem jöhetett volna létre.

Dr. Rákóczi Attila, a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatója a gyűjtés sikerességéről beszélt: országos és megyei szinten is egyre több az adomány. Mindezek mellett a falugazdász-hálózatról is szólt: az ideiegységes kérelmek kétharmadát a falugazdászok segítségével adták be.

Dankó Béla országgyűlési képviselő az aratónap és a hasonló események jelentőségét hangsúlyozta, ezek szavai szerint fontosak a magyarságtudat ápolásához, megőrzéséhez. Závoda Ferenc, a rendezvény házigazdája, a Békés Megyei Gazdakörök Szövetségének alelnöke az aratónap múltjáról, jelenéről beszélt, kiemelve, minden település a számára legfontosabb tradíciókat hozta el a rendezvényre.

-Az összefogás napjainkban korparancs, egymás biztonságát csak közösen tudjuk megteremteni és megőrizni mondta Szili Katalin miniszterelnöki megbízott az eseményen. A politikus kijelentette: egyesülés nélkül nem tudunk úrrá lenni a 21. század kihívásain, a pandémián sem. A biztonságot pedig csak úgy tudjuk biztosítani-határon innen és túl és a nemzetiségek is., ha tiszteljük egymás nyelvhasználatát, kultúráját, hagyományait, identitását-tette hozzá Szili Katalin.

Fotós: Timár Rita